Hírek
2026. jún. 4.
Pénzes László
A hála napja
Idén is az elismerésekről szólt a pedagógusnap a Debreceni Szakképzési Centrum oktatói és dolgozói számára, az ünnepi eseményben negyven munkatársat díjaztak.

– Június első hetében mindig megállunk kicsit az iskolákban és pedagógusnapot ünneplünk – mondta Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja az elismerések ünnepélyes átadóján. – Különleges munka tanárnak, oktatónak lenni. Vajon az elballagott, levizsgázott diákjainkon észrevesszük-e a munkánk eredményét? Klebelsberg Kuno is megfogalmazta, hogy az oktatásban a hatás sokkal később jelentkezik, mint a közös munka óráiban. Nekünk, pedagógusoknak úgy kell dolgoznunk, hogy évtizedek múltán is példaképei lehessünk egykori tanítványainknak. Az iskola nem csupán a tanítási órákból áll, az intézmények működéséhez rengeteg összefogás és nagy közösségi erő kell. A centrum hálás minden vezetőjének, oktatójának és kollégájának, akik becsülettel végzik a munkájukat, hiszen elmondhatjuk, hogy a Debreceni Szakképzési Centrumé az ország egyik legnagyobb alkotóközössége, mi pedig büszkék vagyunk mindannyiuk munkájára – összegezte.
– A mai napon lehetőségünk van megállni egy pillanatra a mindennapok rohanásában, és kifejezni megbecsülésünket azok iránt, akik munkájukkal, tudásukkal és emberségükkel nap mint nap formálják a jövőt – fogalmazott Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója. Kiemelte, a legmodernebb technológia sem ér semmit azok nélkül az oktatók és munkatársak nélkül, akik képesek példát mutatni és hitet adni a fiataloknak. – A Debreceni Szakképzési Centrum intézményeiben dolgozó kollégák nap mint nap bizonyítják, hogy a siker mögött olyan emberek állnak, akik sokszor a látható eredményeken túl, csendben és kitartóan végzik el a feladataikat. A közös sikereink mögött pedig mindig egy olyan közösség áll, melynek minden tagja fontos. A szakképzés sikerét nem kizárólag az mutatja meg, hány bizonyítványt adunk át vagy hány versenyeredményt érünk el. A valódi siker az, amikor fiatal emberekből magabiztos, felkészült és felelős szakemberek válnak. Olyan emberek, akik képesek helytállni a munka világában és a társadalomban egyaránt. Ezért különösen jelentős számunkra a mai nap, amikor elismerhetjük azokat, akik munkájukkal kiemelkedő módon járultak hozzá közös céljaink megvalósításához – mondta.
Iskolánk díjazottai:
„A debreceni szakképzésért" Díj – 2026
Halászné Király Julianna, a Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola oktatója
Szabóné Ákos Zsuzsánna, a Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola oktatója
Az év dolgozója a Debreceni Szakképzési Centrumban – 2026
Vass Ágnes, a Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola iskolatitkára
Az év oktatója a Debreceni Szakképzési Centrumban – 2026
Kovács-Papp Ágnes, a Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola oktatója
Mesteroktató – 2026
Czeglédiné Balogh Beáta, a Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola oktatója
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Tanulmányi út az Európai Unió központjában
A 4 for Europe egy népszerű, európai uniós témájú tanulmányi verseny középiskolások számára. Az itt elért eredményének köszönhetően iskolánk két oktatója, Barócsi Klára és Polgári Zsolt, brüsszeli tanulmányúton vehetett részt.
2026. júl. 7.
DSZC Kereskedelmi

Nyugdíjba vonulása alkalmából búcsúztattuk Gyulai Gáborné Gyöngyikét
Július 6-án tantestületünk és technikai dolgozóink közös ebéddel zárták a 2025/2026-os tanévet a bocskaikerti Véndiófa Csárdában.
2026. júl. 6.
DSZC Keri

Egy élet a történelemtanítás és a közösség szolgálatában, búcsú Smuta Lilla Enikőtől
Július 6-án tantestületünk és technikai dolgozóink közös ebéddel zárták a 2025/2026-os tanévet a bocskaikerti Véndiófa Csárdában.
2026. júl. 6.
DSZC Keri
