SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/013 | 4027 Debrecen, Vénkert u. 2.

Intézmény logo

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Egyéb foglalkozások

Erősségeink, iskolán kívüli programok

A jól képzett, lelkiismeretes oktatói testület munkája garancia arra, hogy a tanulók a szakmai és elméleti tudáson túl olyan élményekre tegyenek szert, amelyek meghatározóak lesznek számukra későbbi pályafutásuk
során. 
Iskolánk eredményesen vesz részt különböző városi, területi, és országos versenyeken, rendezvényeken. 
Diákjaink külföldi (német- olasz-, illetve franciaországi) szakmai gyakorlatokon vehetnek részt az Erasmus+pályázat keretében. Kiterjedt határon túli kapcsolatokkal is rendelkezünk a Határtalanul pályázat, illetve a Rákóczi Szövetség támogatásával.
Az évente kétszer megjelenő iskolaújság, a Kerinfo a diákok és a tanárok közreműködésével készül. Átfogó képet mutat arról, mi minden történik egy-egy félév során intézményünkben.

A tanév első programja a Start-napok, ahol a leendő kilencedikesek ismerkednek egymással, oktatóikkal és az
iskolával. Nagy sikerű a gazdag programú Elsősavató, a Döknap sport és gasztronómiai eseményei. 
Az osztály vagy évfolyam kirándulások nem csak egymás jobb megismerését, de Debrecen és tágabb környezete felfedezését is lehetővé teszi. Valentin nap alkalmából papír szívecskékre
írt üzenetekkel kedveskednek a tanulók egymásnak és tanáraiknak. Diákjaink számos helyi, országos és nemzetközi versenyen érnek el remek eredményeket. 
Összetartó, baráti közösségek alakulnak ki az iskola rendezvényein és kirándulásain, a közös főzések és
sportesemények alkalmával. 

Mozdulj, Debrecen! programsorozat

Iskolánk a 2023/2024-es tanévben csatlakozott a "Mozdulj Debrecen!" programhoz, melynek célja a kevésbé aktív illetve az egészségügyi szakszolgálat által kiszűrt tanulókkal is megszerettetni a mozgás örömét.

Iskolánk két testnevelő tanára koordinálja a különböző mozgásos feladatokat és a rendezvényeken való részvételt. Habár a program hivatalosan csak októbertől lesz elérhető heti rendszerességgel

a tanulóink számára, de már a szeptember hónapban megkezdődött a gyermekek válogatása és már két városi rendezvényen is sikeresen részt vettünk.

Szeptember 25-én a Dr. vitéz Roncsik Jenő sportnapon iskolánk két csapattal képviseltette magát az egész napos rendezvényen ahol diákjaink nagyon szép eredményt értek el.

Szeptember 27-én a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium sportnapján vettünk részt 30 fővel. Itt különböző versenyszámokban mérettettünk meg.

A város képviselőjétől kiemelkedő teljesítménye elismeréséül Kiss Balázs tanulónk külön díjat kapott.

 

 


Partnereink

SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum


Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola

4027 Debrecen, Vénkert u. 2.

Telefon: +3652/413-113, +3652/413-255 (Iskolai ügyintézés)

E-mail: kereskedelmi.debrecen@gmail.com

OM azonosító: 203033/013

Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002422


2024Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola