Hírek
2023. okt. 30.
DSZC Kereskedelmi
Elérkezett végzőseink várva várt ünnepe a Szalagtűző
2023. október 28-án tartottuk szalagtűző ünnepségünket a VOKE Egyetértés Művelődési Központjában. Az ünnepi alkalom ebben a tanévben is felemelő élmény volt végzős tanulóink számára, hiszen most kapták meg KERIS szalagjukat, amely azt hirdeti, hogy a szakmai vizsga letétele előtt vannak néhány hónappal.
Ez a szép szombat délután a színpadra való ünnepélyes bevonulással kezdődött, majd az igazgatói beszéd után a tűzéssel folytatódott. A szünetben ünnepi műsor következett, ezt követően pedig az osztályok táncait tekinthették meg a nézők. A műsor végül össztánccal zárult.
Külön köszönet jár a Modern Tánc - Játék Stúdió junior táncosainak, akik vidám hangulatú táncprodukcióval kápráztatták el a közönséget.
Egykori tanítványunk, Pásztori-Kupán András szólóénekes produkcióval közkedvelt P. Mobil és Edda rockslágereket adott elő.
Köszönjük a humán munkaközösség tagjainak munkáját, a sikeres műsorösszeállítást és a lebonyolítást, amiben Hodosi Balázs tanár úr is részt vett.
Kedves Végzős Tanulóink! Szívből gratulálunk nektek, töltsétek az utolsó iskolai hónapokat az eredményes tanulás mellett gazdag munkatapasztalattal, örömmel és nevetéssel! 🤝
GALÉRIA
Szalagtűző
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakmák kiállításán jártunk
2025. április 28-án lehetőségünk nyílt eljutni a Budapesten megrendezett XVIII. Szakma-Sztár Fesztiválra.
2025. ápr. 30.
DSZC Kereskedelmi

Egyeztetett felvételi jegyzék – hivatalos végeredmény
Kedves Tanulók! Kedves Szülők/Gondviselők!
2025. ápr. 30.
DSZC Kereskedelmi

Színházbejáráson voltunk
A tavaszi szünet utolsó délutánján beváltottuk az „Aludj máskor!” –vetélkedőn szerzett nyereményünket, és elmentünk a Csokonai Nemzeti Színházba, egy vezetett színházbejárásra. Velünk tartottak a DSZC Mechwart, a Kreatív Technikum, és a Szent Bazil Görögkatolikus Középiskola diákjai és oktatói.
2025. ápr. 29.
DSZC Kereskedelmi